Háromból három - Újabb sima győzelem a MAJB-ban!
2012. november 25. vasárnap, 10:21   
Facebook

A DJK SE lejátszotta harmadik mérkőzését a MAJB alapszakaszában. Az első itthon játszott bajnoki mérkőzésünkön az ellenfél a Szigeti Bikák csapata volt. Nagy meglepetés és komoly motiváció volt a csapatnak, hogy amatőr mérkőzéshez képest igen népes nézősereg buzdított a lelátókon, amit látványos, 12-1-es győzelemmel háláltunk meg Nekik!

djkszigetibikak6663 djkszigetibikak6661

 A hosszúra nyúlt, majd két és fél órás mérkőzést igen sokszor szakította meg a bírói sípszó, ám ezúttal sajnos nem csak les, vagy tilos felszabadítás volt az indok! A csapatok több alkalommal is egymásnak estek egy-egy vitatottnak vélt megmozdulást követően. Idegenlégiósunk, Rob (Ernő) azonban megmutatta, hogy kell kevés energia befektetésével, biztonsággal kezelni a dühös ellenfelet mezének fejére húzásával!

djkszigetibikak6601 djkszigetibikak6603

A mérkőzés puskaporos hangulatát kiválóan jellemzi, hogy kanadai játékosunk, Neil egy ütközést követően percekig feküdt a jégen. A nyaksérülés nem játék, ezért mentővel, nyakmerevítővel korházba szállították, ahol kiderült, hogy szerencsére nincs komoly baj, de a merevítő egy hétig élete szerves részét képzi majd! Nem úsztuk meg ennyivel, Köles Peti a csapat-bulira csak később, négy friss öltéssel az állában érkezett, újabb pofás kis sebhely lesz belőle, amiről lehet majd mesélni az unokáknak!

djkszigetibikak6607 djkszigetibikak6676

A MAJB hamarosan újabb itthoni mérkőzéssel folytatódik a DJK SE számára! Gyertek és szurkoljatok a csapatnak, addig pedig egy kis meccshangulat fényképeken keresztül a galériában

Hajdá DJK!